2. fejezet

- Tabitha! - szólít meg Jung Min, miközben igyekeznék énekórámra. A sok óra közül, amikre járok ez megy a legnehezebben. Mert nem szeretem. Az énektanár mindenáron fő-vokalistát akar képezni belőlem, én azonban szívesebben járok be a rapper képző órákra.

- Órám lesz! - emelem fel kezem, hogy integessek neki, de nem fordulok felé. Kapcsolatunk nem javult túl sokat a hónapok alatt, max annyi, hogy most már megvagyunk egymás társaságában.

- Segítség kellene! - kiált utánam a fiú, mikor már fordulnék be a termek folyosójára. Belekapaszkodva a falba fékezek le és nézek vissza rá értetlenül.

- Miben? - kérdezem arcát fürkészve. Már rég nem asszisztensként vagyok itt. Hát akkor?

- Megbeszélhetnénk ezt odafent? - kérdezi, arcán mintha kínos mosollyal. Összehúzom szemeim. Rég volt már, hogy flörtölni akart volna velem.

- Ez nem hangzott túl vonzó ajánlatnak - tudatom vele nemtetszésemet. A fiú mintha elpirulna, s kezével maga előtt hadonászva győzköd, hogy ő semmi ilyenre nem gondolt.

- Később nem ér rá? Tudod, nemsokára döntötök és a világért sem akarnám hátráltatni magamat...

- Most van itt Hyunjoong is, később dolga van - válaszolja.

- És pontosan miben is kéne segítenem? - kérdezem meg újra, miközben karjaim összefonva mellkasom előtt, vállammal a falnak dőlök. Valamit látok megvillanni szemeiben, de aztán el is tűnik. Lett önkontrollja...

- Van néhány dolog, amiben dönteni kéne, de mi nem tudunk. És mivel... Téged is érinteni fog, ezért gondoltuk az a legcélszerűbb, ha valaki olyat kérdezünk meg, aki jobban képben van - magyarázza zavartan. Nyilván valami olyat osztott most meg velem, amit mással nem tett volna. Oké, akkor komolyan gondolja.

- Legyen - mondom végül, s táskám megigazítva indulok el felé.

- Nem tudom - felelem a kérdésre azonnal és diplomatikusan, majd hátradőlök a székben. - A főnökeim vagytok. Nekem ehhez semmi közöm és nem fogok helyettetek dönteni - tudatom velük, mire összenéznek.

- Mi csupán azt szerettük volna, Tabitha, hogyha adsz nekünk némi támpontot, hogy jellemileg esetleg ki a legjobb a fenmaradt posztra. Nem áll szándékunkban olyanokat összetenni, akik például rosszban vannak - magyarázza nekem türelmesen Hyunjoong és érzem, hogy figyel arra, mit mond. Összefonom karjaimat.

- Egyikőjüket sem ismerem olyan jól. Tiffanyval csak annyi dolgom volt, hogy egy táncórán párban voltunk, Melodyval még annyi sem, szóval ne várjátok el, hogy döntsek.

- Lehetnél kicsit együttműködőbb - dünnyögi Jung Min, miközben halántékát masszírozza.

- Nektek pedig tudnotok kéne dönteni. És nem az alapján, hogy ki kivel van jóban, hanem hogy ki érdemli meg és ki van azon a szinten! - csattanok fel. - Ez nem az én dolgom - jelentem ki megint, majd táskám vállamra kapva kisétálok. Hallom, hogy Hyunjoong még utánam kiált, de Jung Min leinti azzal, hogy hagyjon menni, úgysem fogom meggondolni magam. Ez így van. Évek óta készülök és nem értem, miért az számít, hogy ki kivel van jóban. A legjobbaknak kell debütálniuk. Nem a barátnőknek. Ennek semmi értelme.

Fekszem ágyamon, s azzal szórakoztatom magam, hogy egy kislabdát dobálok a falnak, s mikor visszapattan, elkapom. Másra nem vagyok képes. Így is, már hajnali egy is elmúlt és holnap tudjuk meg, hogy kik debütálnak. Tudom, hogy valószínűleg én is fogok, így nem tudom, miért idegeskedem annyira. Lehet mert még sosem kellett egész hónapokat másokkal összezárva töltenem és velük dolgozni. Magam szeretem megcsinálni a dolgaimat.

Ráadásul meg is változtam, s nem vagyok az a társasági lény. Felsóhajtok, s következő mozdulatommal a szoba sarkába vágom a labdát. Nem akartam megváltozni, csak észrevettem, hogy már ilyen vagyok.

Felülök, s telefonom után kezdek el kutatni. Van valaki, aki egyszer azt mondta, hogy ha szükségem van rá, ő ott van nekem. Akármikor. Talán még hajnali egy körül is. Mikor megtalálom telefonomat, tárcsázok is. Nagyjából öt csöngés után fel is veszi.

- Sajnálom, hogy felkeltettelek! - mondom azonnal. Tényleg így van, de szükségem van rá.

- Semmi gond, még csak most megyek hazafelé - válaszolja, s tudom, hogy vigyorog. - Baj van?

- Nem tudom - felelem őszintén. - Csak szeretnék egy kicsit a régi önmagam lenni. Segítesz? - Hangom elhalkul, s azt érzem, hogy úgy kell visszatartanom könnyeim.

- Találkozzunk a folyónál - mondja néhány pillanattal később. Suttogva megköszönöm, a fiú pedig megnyugtat, hogy akármikor, majd bontjuk a vonalat. Arcomon lefolyik egy könnycsepp, de makacsul letörlöm és készülődni kezdek.

[ Docinak sok szeretettel =) remélem tetszik ^-^ ]