11. fejezet

Morgolódva dobom le magam az ágyra. Nem zavar, hogy takaróm is tiszta víz lesz. Most semmi nem érdekel. Fejemben a liftben lejátszódott jelenet jár, majd a fiú megbántott-megértő arca, mikor felvetettem, hogy inkább gyalog jönnék haza. Akkor remek ötletnek tűnt, bár így visszagondolva se változtatnék ezen a döntésen. Kellet ez a hűsítő eső. Fogalmam sincs, mit gondoljak. Próbálok rájönni, hogy mi miatt kezdett el Jung Min így érezni irántam. És miért pont most? Öt évet leszámítva szinte sülve-főzve együtt voltunk. Ráadásul tudtommal nem tettem semmit, amiért belém szerethetett volna. Vagyis lehet csak nem tudom.

Nyögve fordulok át hasamra és fejelek bele párnámba. Annyira nem hiányzott ez most. Hamarosan trainee leszek, ráadásul az egyetem is nehezebb lesz majd, meg ott van Taemin is. Apropó, a fiú azóta se keresett. Bár valószínűleg próbájuk van, mégis idegesít egy kicsit a dolog.

Telefonom elkezd rezegni, de csak megnézem, ki az, nem veszem fel. Jae keres, az egyik lány a parkour csapatunkból. Nem tudom, miért keres, hisz én már abbahagytam még mielőtt kimentem volna Amerikába, de nem is nagyon érdekel most. Az kéne még, rohangálni egyet a házak tetején. Hmm... Nem is olyan rossz ötlet. Gyorsan veszem fel a telefont, mielőtt még megunná, s azzal a mozdulattal ki is hangosítom.

- Szia Jae! - köszönök neki, miközben feltápászkodva ágyamról, elkezdem levetni vizes ruháimat.

- Yo! - köszön vissza, s tudom, hogy vigyorog. - Gondoltunk, van kedved egy kicsit visszacsábulni hozzánk. Találtunk egy építési területet, ahol mostanában nincsen senki. Szabad pálya, max néhány kutya van, de az sose gond, igaz? - A lány elneveti magát, én pedig követem példáját. Emlékszem, még nagyon az elején találkoztunk kutyákkal, amikor valaki kertjében landoltunk. Nem direkt, csak úgy sikerült. Eszeveszett ugatás volt azon nyomban, mi meg hülyét kaptunk. Aztán csak néhány pincsi rohamozott meg minket, akiket csak azért hallottunk félelmetesnek, mert visszahangzottak az óljukból. Attól kezdve a probléma az volt a továbbmenéssel, hogy abba tudjuk hagyni a nevetést.

- Sosem az! - vigyorodom el szélesen. - Benne vagyok. Kik jönnek? - kérdezem, miközben már topomat veszem föl, hogy arra felkapjam kedvenc bő, ujjatlan és kapucnis trikómat, aminek az oldala nagyjából hiányzik.

- AE-JI, jönnek JJ-ék, meg mi ketten. Még majd Kibum-ot kérdezem még meg szerintem. Okés?

- Persze - bólogatok, bár ő ezt nem látja. Ez nagyjából a szokásos kis csapatunk. JJ-ék szintén abbahagyták, mint én, de ezek szerint ez a mai egy ilyen csábulós alkalom. Ők egyébként ikrek, Jin és Jun, nekünk csak JJ-ék.

- OK. Fél óra múlva a szokásos helyen, Mit szólsz?

- Nekem jó, nemsokára indulok.

- Rendben, akkor még hívom K-t és ott tali. Ciao! - köszön el.

- Bye! - köszön el én is, majd kinyomom a telefont. Felveszek még egy sortot, majd tapadós talpú cipőmet előkeresve felveszem. Derekamra csatolom övtáskám, amibe elteszem telefonom, s némi pénzt is, ha megállnánk majd enni valahol, majd némi kötszert és ragtapaszt. Fő az elővigyázatosság. Hajam felfogom egy copfba, majd már indulok is. Alig várom, hogy ismét az adrenalin száguldozzon az ereimben!