17. fejezet

Reggel nagyon korán ébredtem, ezt annak tudtam meg, hogy ma találkozok Taeminnel. Pontosabban ez már nevezhető randinak is. Miközben lehallgatom üzeneteimet, amiket tegnap kaptam, nekiállok beágyazni. Ez első Donghaetől jött.

- Tabby! Légy szíves, ne haragudj majd Taeminre! Tényleg megpróbált mindent, ott voltam! Ne. Haragudj. Rá!!! ... ... Ha van kedved, hozzánk bejöhetsz!

Értetlenül kapom fel fejem, s ejtem vissza a takarót az ágyra. Miért kéne haragudnom Taeminre? Nem sokkal később választ is kapok, amikor a síp után most a fiú szólal meg.

- Tabitha... Én nem is tudom, mit mondjak... Tudom, mit kéne, de nem tudom, hogyan... Először, nagyon sajnálom! Tényleg! És tudom, hogy ezt már hallottad és most úgy tűnhet, visszaélek a jóindulatoddal, de nem így van, hidd el kérlek! A főnök hajthatatlan volt, nem tehetek róla... Órákig próbáltam meggyőzni, de nem sikerült... Gondolom, most már kellőképp össze van zavarodva. Sajnálom. Tabitha... Nem tudunk ma találkozni... Egész nap a helyszínen leszünk. Ez nem mentség, tudom jól. Tényleg sajnálom, és ha megengeded, hogy valahogy... jóvátegyem, akkor jóvá is fogom tenni! Csak kérlek, ne haragudj rám, még ha ez lehetetlen is!

Hallgatom, ahogy elcsuklik a hangja, s még akarna valamit mondani, de inkább leteszi. A gép még megmondja, hogy több üzenetem nincs, majd néma csend ereszkedik szobámra. Szívem darabokba hullik. Érzem, hogy lábaim meggyengülnek, s lassan az ágyra ülök, még mielőtt összeesnék. Nem tudom megérteni, vagy felfogni a dolgot. Percekig csak hallgatom az óra egyenletes kattogását, mire sikerül valami reakciót csinálnom. Szemem sarkból vékony könnycsík indul útnak, melyek sok követ. Térdeimet felhúzva átölelem őket, s csendben sírni kezdek. Miért?

Napszemüvegem még a kiadóba beérve se veszem le. Nem akarom, hogy akárki is olvasni tudjon szemeimből. Bő pulcsimat egy egyszerű rövidnadrággal és deszkás cipővel párosítottam. Tök mindegy, hogy néz ki egy egyszerű megbeszélésen, nem? Nekem igen. Főleg most nem tudnak érdekelni az ilyen dolgok. Felérve a teremhez, két kopogás után benyitok. Egy hosszú asztal van középen, egyik oldalán a traineek ülnek, s másikon pedig az alkalmazottak. Elhúzom szám, mikor a traineek oldalán van már csak üres szék, de valószínűleg direkt van, mivel Jung Min mellett fogok ülni. Nem törődve az engem követő tekintetekkel huppanok le a székbe.

- Nem erről volt szó - sziszegem oda diszkréten bátyómnak. A fiú felém hajol, hogy fülembe súghasson.

- Csak pár óra, és ez különben is mindenkire vonatkozik. Inkább ez, minthogy mindenkivel külön.

- De te tudod a napirendem - dünnyögöm, majd durcásan hátradőlök. Lábammal ide-oda kezdem el forgatni a székem, s még mindig nem érdekelnek a többiek.

- Nos - köszörülni meg torkát Hyunjoong, aki Jung Minnal szemben ül az asztal másik végén. - Most, hogy Tabitha is megérkezett, kezdjünk is bele...

- Minden rendben van? - kérdezi Mina, miközben a kötelezőnek kikiáltott körbevezetésen sétálunk, mögöttünk a gyakornokokkal. Ők vidáman csevegnek, míg én csak zsebre tett kézzel sétálok a lány mellett.

- Nincs kedvem itt lenni. Tengernyi ismételnivalóm lenne, tekintve, hogy a közelmúltban nem voltam bent az egyetemen - válaszolom morcosan. Valószínűleg ha otthon lennék se tanulnék, hanem csak ülnék kifelé bámulva a fejemből.

A lány bólogat egy sort, hogy megérti, de nem mond semmit. Néha hátrafordul, hogy elmondja, mi hol van, de igazából unalmas az egész. Szerintem még a többiek is unják. Azt hiszem, mindenki megkönnyebbül, mikor leérkezünk az aulába. Mina int, hogy mindenki menjen köré, de én inkább maradok hátul. Úgyis tudok mindent, amit kell, minek legyek ott. Nincs kedvem semmivel. Érzem, hogy valaki szemem elé csúsztatja kezeit, megijesztve engem.

- Egálban vagyunk - hallom meg Donghae mosolygós hangját. Felsóhajtok, s levéve kezeit, szembefordulok vele. A fiú arca csak megrebben, de mosolyát továbbra is fent tudja tartani. Nyilván látja, hogy milyen szarul vagyok. Remek, legalább neki nem kell tettetnem majd semmit.

- Nem akarok róla beszélni - tudatom vele határozottan. Ő csak bólint, majd átnéz vállam fölött.

- Elrabolhatlak? Törölték a délutáni próbánkat. Arra gondoltam, táncolhatnánk együtt egy kicsit - veti fel.

Elgondolkozok. Nem vágyom senki társaságára, de a táncolás jót tehet nekem. Meglátjuk.

- Gyere - fogom meg kezét, s húzom el a folyosó irányába.