4. fejezet

Reggel meglepődve tapasztalom, hogy valahogy hazakerültem. Addig emlékszem, hogy Jinnel elkezdtünk mindenféléről beszélgetni, hogy kivel mi történt az utóbbi időben, de ennyi. Aztán semmi. Valószínűleg véletlenül elaludtam. Ahogy oldalra fordulok, megpillantom a fiút, ahogy egy plusz takarón alszik a földön. Elmosolyodom, s visszadöntöm fejem a párnára. Biztos nem akart egyedül hagyni. Vagy egyedül maradni. Esetleg mindkettő.

Telefonom elkezd rezegni, jelezve, hogy bizony munka van ma és kelni kell. Ma van a nagy nap. Kiderül tényleg debütálhatok-e, és ha igen, hogyan. Furcsa, de már az sem zavarna, ha nem egyedül tenném. Jin máris visszacsempészett volna belém valamit régi énemből?

Halkan kelek ki az ágyból és ágyazok meg. Közben hallom, hogy Jin óvatosságom ellenére is felébred, de mikor felé fordulok, csak mosolyt látok arcán, neheztelést nem.

- Bocsi, hogy nem kérdeztem meg, maradhatok-e, csak nem akartalak felkelteni - mondja ásítozva, majd megdörzsöli arcát. - De jófiú voltam - villantja rám csibészes vigyorát.

- Ügyes vagy - borzolom össze haját nevetve, miközben átsétálok szekrényem elé. Átfordulva másik oldalára követ tekintetével. - Aludhatsz még, rád fér - ajánlom neki, fáradt arcára pillantva.

- Beleshetek a szekrényedbe. Ugyan már, ezt ki nem hagynám! - jelenti ki nevetve, majd tenyerébe támasztva arcát aranyos fejet vág, és hozzá még pillog is egy sort. Elnevetem magam és megint megborzolom haját. Elkapja kezét, hogy tenyerembe simíthassa arcát, akár egy cica.

- Nem késhetek - rázom meg fejem. - Ma dől el, hogyan debütálok.

- Ez izginek hangzik! - mondja vidáman,d e közben el kell nyomnia egy ásítást. - Bemehetek veled? - kérdezi csillogó szemekkel, mikor már ruháimat válogatom mára. - Persze, nem muszáj - teszi hozzá zavartabban. Nyugtatólag rámosolygok.

- Jobban tennéd, ha kialudnád magad,d e ha szeretnél, bejöhetsz. Úgyis csak elmondják, hogy ki hogy debütál, aztán egy rövid megbeszélés és jöhetünk is el.

Jin bólogat egy sort, s fel is tápászkodik. Ahogy feláll és nadrágja után jövök rá, hogy egy szál boxerben aludt.

- Nem fáztál? - kérdezem ostobán, miközben nem tudom levenni tekintetem izmos felsőtestéről.

- Nálad ritkán van hideg - mutat rá a tényre. Szórakozottan bólogatok egy sort, majd ruháim magamhoz szorítva besietek a fürdőbe. Jin még utánam szól, hogy csinál kávét, de erre is csak bólintok. Ruháim ledobom a mosdókagylóba, majd levetkőzve beállok a zuhany alá. Hidegre állítom a vizet, hogy segítsen még jobban felébredni. Na meg hogy kimossa fejemből Jin testének látványát. Nem tudom, mikor kezdtem el rá pasiként és nem egy jó barátként gondolni. Lehet, hogy a hajnali beszélgetésünk miatt. Nem baj, gondolom meg fogom szokni. Viszonylag hamar végzek a zuhanyozással, majd többi teendőmet is elvégezve felöltözök.

- Jól áll a szemceruza - fogad Jin vigyorogva, mikor a kávéillatot követve a konyhába jutok. A fiún még mindig csak nadrágja van, de a zuhany megtette hatását és tudok nem a látványra figyelni.

- Köszi. Te is lezuhanyozhatsz, ha szeretnél. Fogkefét és törülközőt találsz a nagyszekrényben. Tiszta ruhát ugyan nem tudok adni, de van néhány nagyobb pólóm - mondom, miközben leereszkedve az egyik székre magam elé veszem bögrémet. Jin még megissza kávéját, majd letéve a bögrét elmegy mellettem, miközben ad egy puszit hajamra.

- Igyekszek - ígéri meg, megsimogatva vállam, majd eltűnik. Nem sokkal később hallom, ahogy elkezd fürdeni. Gyorsan iszom meg kávémat, majd kenek néhány lekváros kenyere. Sikerül elmajszolnom az első szeletet, mikor Jin az én illatommal körbevéve belibben.

- Elfelejtettem, hogy nincs más tusfürdő - mondom bocsánatkérő mosollyal, de ő csak nevetve leül velem szembe és magához vesz egy kenyeret.

- Úgyis szeretem az illatodat - vonja meg vállait, majd nagyon harap kenyeréből. Nem válaszolok semmit, csak folytatom az evést. Miután mindet megettük, gyorsan elmosogatunk, ami annyiból áll, hogy én mosogatok, Jin pedig törölget és pakol. Utána összeszedjük holminkat és elindulunk a kiadóba. Az utat végigbeszéljük, aminek örülök, hisz így nem idegeskedek feleslegesen a debüt miatt.

Meow~ sikerült megoldanom valamennyire a problémát, ettől függetlenül lehet ritkábban lesznek frissek, mert közben egy másikat is írok ^^' Megértéseteket köszönöm és máris hozom az új fejezetet :)

x H.B. x

Sziasztok! Egy rossz hírt kell közölnöm, a gépemnek valami baja van és nem hajlandó megnyitni a word-öt ^^ vagy ha meg is nyitja, nem tudok semmit sem csinálni vele, csak látom a szöveget. Se szerkeszteni, se írni, se másolni. Semmit. Szóval egy jó darabig nem lesz friss, de dolgozom a problémán ^^

x H.B. x

3. fejezet

Előbb érek le a partra, mint barátom, de nem zavar. Egyből jobban érzem magam. Az elmúlt fél év alatt azonban egyszer sem jöttem ide. Taemin tudja, hogy milyen a viszonyom a folyóval, könnyen megtalálhatott volna. Bár nekem nem úgy tűnik, hogy nagyon akarna engem.

Rosszkedvűen ülök le a már kissé nedves fűbe, s törökülésbe húzom lábaim. Megigazítom kapucnimat, majd folytatva a zenehallgatást bámulom a hömpölygő vizet.

Nem tudom, mi van velem. Tényleg megváltoztam, ezt már egy csomószor végiggondoltam és mindig igazat adok ennek. Mégis... Nem érzem azt a kínzó vágyat arra, hogy újra önmagam legyek. Egy kicsit még jó is így nekem. Kevés ember van az életembe, s ők nem olyanok, hogy megbántsanak. Ha közel engednék valakit... Abból csak csalódás lenne, az pedig elég volt egyszer. Túl sok darabra tört már a szívem.

- Hercegnőm! - kiabálja túl a zenét Jin hangja, mire felkapom fejem és megszabadulok a zeneforrásoktól. A fiú két pohárral a kezében sétál felém, szintén kapucniban és sötét öltözetben. Vigyorogva huppan le mellém és adja kezembe az egyik poharat. - Starbucks, ahogy szereted - mondja nekem, majd vigyorogva iszik bele sajátjába. - Három napja ezen élek! - jelenti ki büszkén vigyorogva, de vidámsága fakó, mű.

Elgondolkozom, hogy mi történhetett vele. Hogy miért nem alszik, miért járja egyedül az utcákat éjfél után is... Mikor ezt megkérdezem, arca elkomorodik.

- Csak nehéz mostanában - mondja végül fájdalmas fintorral. Nem firtatom tovább, majd elmondja, ha szeretné. Azt viszont nem tudom megállni, hogy ne simítsak végig a szeme alatti sötét árnyékon. Elfordítja fejét, s tovább issza kávéját. Én is így teszek, közben újra a folyót bámulva. Csendben iszogatunk, majd mikor elfogynak a koffeinbombák, Jin elmegy kidobni őket. Mikor visszaül mellém, gondterhelt tekintetét a folyó felé fordítja. Vállára hajtom fejem. Ez így most jó.

- Nehéz látni egyszerre a két végletet - suttogja, enyémre hajtva fejét. Nem értem, hogy mire gondol, de nem kell megkérdeznem, folytatja magától. - Ott van az öcsém és Jae, akik nem is tudom mennyi ideje vannak együtt és boldogok. Meg itt vagy te, akinek egy álma fog valóra válni, de érzelmileg tönkretettek.

- És te? - kérdezem, figyelmen kívül hagyva elégedetlenségemet jellemzésem miatt. Nagyjából igaza van.

- Ez az - nevet fel keserűen. - Sosem álmodoztam hercegkisasszonyokról meg kölykökről. Nekem nem kell az, hogy vacsorával várjanak otthon és kérdezzék, hogy milyen napom volt. Nincs szükségem arra, hogy valaki állandóan körülöttem járkáljon és kedvem szerint tegyen. - Hangjából gúny csöpög. Teljesen meg tudom érteni. Nekem se volt soha szőke herceges korszakom. Csak az kellett, hogy valaki elfogadjon. - Mégis... - Egy pillanatra elhallgat. - Amikor veled vagyok, akkor úgy érzem, ez az, amire szükségem van. Te nem vágysz szavakra, nem kívánsz olyan dolgokat, amiket úgysem lehet betartani. Te olyan vagy, amilyen, és azt hiszem, nekem ez tetszik... Ne értsd félre, nem hiszem, hogy szerelmes lennék beléd. Csak egyszerűen úgy érzem, hogy az a jó, ha melletted vagyok...

Némán hallgatom, aztán elgondolkodok. Fel sem merült bennem, hogy a fiú talán érez irántam valamit. Mégis, az, hogy most, hogy itt van velem, számomra is jót jelent belül, elgondolkozok, hogy én érzek-e iránta valamit. Évek óta nem közömbös számomra, hisz jóképű, ráadásul személyisége is illik hozzám. És nem utolsó sorban ugyanazok az „elvárásai”, mint nekem. Valaki, aki biztonságot ad, és akivel jó lenni.

Azt viszont nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy nemrég törték össze a szívem és állapota azóta is változatlan. Nem tudom, mennyire van szüksége arra, hogy valaki megpróbáljon vele valamit csinálni. Összébb tenni, aztán megint darabokra szaggatni.

- Tabitha... - szólal meg megint a fiú, én pedig rájövök, hogy túl sokáig maradtam csöndben ahhoz, hogy elkezdjen aggódni barátságunk miatt. - Én nem kérek szerelmet tőled, csak... - Keresi a megfelelő szavakat, de végül én segítem ki, szinte öntudatlanul kimondva a szót.

- Megpróbáljuk?

Érzem, hogy a fiú bólint egyet, majd vállamat átkarolva magához ölel.

- Köszönöm - súgja nekem hálásan, de nem csókol meg, mint egy rossz romantikus filmben. Mert tényleg nem romantikára van szüksége. Ismerem őt, s neki is csak egy valamire van szüksége. Egy biztos pontra az életében, ahová mindig visszatérhet és ahol biztonságban érzi magát. Legbelül.

2. fejezet

- Tabitha! - szólít meg Jung Min, miközben igyekeznék énekórámra. A sok óra közül, amikre járok ez megy a legnehezebben. Mert nem szeretem. Az énektanár mindenáron fő-vokalistát akar képezni belőlem, én azonban szívesebben járok be a rapper képző órákra.

- Órám lesz! - emelem fel kezem, hogy integessek neki, de nem fordulok felé. Kapcsolatunk nem javult túl sokat a hónapok alatt, max annyi, hogy most már megvagyunk egymás társaságában.

- Segítség kellene! - kiált utánam a fiú, mikor már fordulnék be a termek folyosójára. Belekapaszkodva a falba fékezek le és nézek vissza rá értetlenül.

- Miben? - kérdezem arcát fürkészve. Már rég nem asszisztensként vagyok itt. Hát akkor?

- Megbeszélhetnénk ezt odafent? - kérdezi, arcán mintha kínos mosollyal. Összehúzom szemeim. Rég volt már, hogy flörtölni akart volna velem.

- Ez nem hangzott túl vonzó ajánlatnak - tudatom vele nemtetszésemet. A fiú mintha elpirulna, s kezével maga előtt hadonászva győzköd, hogy ő semmi ilyenre nem gondolt.

- Később nem ér rá? Tudod, nemsokára döntötök és a világért sem akarnám hátráltatni magamat...

- Most van itt Hyunjoong is, később dolga van - válaszolja.

- És pontosan miben is kéne segítenem? - kérdezem meg újra, miközben karjaim összefonva mellkasom előtt, vállammal a falnak dőlök. Valamit látok megvillanni szemeiben, de aztán el is tűnik. Lett önkontrollja...

- Van néhány dolog, amiben dönteni kéne, de mi nem tudunk. És mivel... Téged is érinteni fog, ezért gondoltuk az a legcélszerűbb, ha valaki olyat kérdezünk meg, aki jobban képben van - magyarázza zavartan. Nyilván valami olyat osztott most meg velem, amit mással nem tett volna. Oké, akkor komolyan gondolja.

- Legyen - mondom végül, s táskám megigazítva indulok el felé.

- Nem tudom - felelem a kérdésre azonnal és diplomatikusan, majd hátradőlök a székben. - A főnökeim vagytok. Nekem ehhez semmi közöm és nem fogok helyettetek dönteni - tudatom velük, mire összenéznek.

- Mi csupán azt szerettük volna, Tabitha, hogyha adsz nekünk némi támpontot, hogy jellemileg esetleg ki a legjobb a fenmaradt posztra. Nem áll szándékunkban olyanokat összetenni, akik például rosszban vannak - magyarázza nekem türelmesen Hyunjoong és érzem, hogy figyel arra, mit mond. Összefonom karjaimat.

- Egyikőjüket sem ismerem olyan jól. Tiffanyval csak annyi dolgom volt, hogy egy táncórán párban voltunk, Melodyval még annyi sem, szóval ne várjátok el, hogy döntsek.

- Lehetnél kicsit együttműködőbb - dünnyögi Jung Min, miközben halántékát masszírozza.

- Nektek pedig tudnotok kéne dönteni. És nem az alapján, hogy ki kivel van jóban, hanem hogy ki érdemli meg és ki van azon a szinten! - csattanok fel. - Ez nem az én dolgom - jelentem ki megint, majd táskám vállamra kapva kisétálok. Hallom, hogy Hyunjoong még utánam kiált, de Jung Min leinti azzal, hogy hagyjon menni, úgysem fogom meggondolni magam. Ez így van. Évek óta készülök és nem értem, miért az számít, hogy ki kivel van jóban. A legjobbaknak kell debütálniuk. Nem a barátnőknek. Ennek semmi értelme.

Fekszem ágyamon, s azzal szórakoztatom magam, hogy egy kislabdát dobálok a falnak, s mikor visszapattan, elkapom. Másra nem vagyok képes. Így is, már hajnali egy is elmúlt és holnap tudjuk meg, hogy kik debütálnak. Tudom, hogy valószínűleg én is fogok, így nem tudom, miért idegeskedem annyira. Lehet mert még sosem kellett egész hónapokat másokkal összezárva töltenem és velük dolgozni. Magam szeretem megcsinálni a dolgaimat.

Ráadásul meg is változtam, s nem vagyok az a társasági lény. Felsóhajtok, s következő mozdulatommal a szoba sarkába vágom a labdát. Nem akartam megváltozni, csak észrevettem, hogy már ilyen vagyok.

Felülök, s telefonom után kezdek el kutatni. Van valaki, aki egyszer azt mondta, hogy ha szükségem van rá, ő ott van nekem. Akármikor. Talán még hajnali egy körül is. Mikor megtalálom telefonomat, tárcsázok is. Nagyjából öt csöngés után fel is veszi.

- Sajnálom, hogy felkeltettelek! - mondom azonnal. Tényleg így van, de szükségem van rá.

- Semmi gond, még csak most megyek hazafelé - válaszolja, s tudom, hogy vigyorog. - Baj van?

- Nem tudom - felelem őszintén. - Csak szeretnék egy kicsit a régi önmagam lenni. Segítesz? - Hangom elhalkul, s azt érzem, hogy úgy kell visszatartanom könnyeim.

- Találkozzunk a folyónál - mondja néhány pillanattal később. Suttogva megköszönöm, a fiú pedig megnyugtat, hogy akármikor, majd bontjuk a vonalat. Arcomon lefolyik egy könnycsepp, de makacsul letörlöm és készülődni kezdek.

[ Docinak sok szeretettel =) remélem tetszik ^-^ ]

1. fejezet

Hat hónapja már, hogy felhagytam az egyetemmel és minden időmet a munkának szentelem. Nem bántam meg, hogy így döntöttem. Rengeteg időm felszabadult, amit a táncolásnak és a gyakorlásnak szentelhetek. Egyedül az bánt, hogy ritkán látom Donghaet. A fiúval csak akkor találkozok, hogyha bejön hozzám, vagy ha sikerül kiimádkoznia a kiadóból. Minden időmet itt töltöm, haza is csak késő este megyek, reggel pedig elsők között vagyok itt.

Hogy mi ennek a nagy változásnak az oka? Ez egyszerű.

Hat hónapja már, hogy nem beszéltem vagy találkoztam Taeminnel. A fiú üzenetrögzítőmön hagyott üzenete óta nem keresett, én pedig nem kérdezősködtem utána. Donghae egyszer megpróbálkozott, hogy mi lenne, ha átgondolnám és beszélnék vele, de ennek egy hónapnyi nem-találkozás lett a vége. A fiú azóta nem hozza fel a témát, aminek őszöntén örülök. Taemin egy üres kis űrt hagyott a lelkemben, s nem szívesen emlékeztetem magam, hogy akár boldog is lehetnék, ha nem lenne ez az egész idol herce-hurca.

De nekünk ez az életünk, s most, hogy nemsokára el lesz döntve, hogy kik kapják meg a debütálás lehetőségét, még fontosabb, hogy sokat gyakoroljak és rendesen felkészüljek.

Nem érdekel, hogy mit kellett feladnom ezért és az sem, amit majd fel fogok adni az álmomért.

Önmagamat.

[ remélem nem kavarok meg nagyon senkit azzal, hogy a második rész miatt ismét előröl van a számozás :S ez nem az első fejezet újraírása, hanem egy másik első fejezet! ]

2