4. fejezet

Szórakozottan lépdelek lefelé a lépcsőn. Holnap kezdődnek a meghallgatások, amiért egy hétre kivesznek a fiúk egyetemről. Persze, majd be kell pótolnom, de az nem gond. Kipihenem magam és utána örömmel tanulok én. Ezen ne múljon, hogy nem engednek el. Meg így majd nyúzhatom Jung Mint, hogy ha már megkért, hogy vegyek én is részt a mini-versenyeket, akkor segítsen is pótolni. Lehet, hogy Hyunjoongot is becserkészem majd, ő talán okosabb, mint Minnie. De ez titok.

Már a folyosón suhanok, amikor zene üti meg fülemet. Eltéveszthetetlen, hogy a próbateremből szól. Ez annyira nem is furcsa, hisz jár ide néhány idol, de attól még mindig összeugrik a gyomrom. Imádok másokat nézni, míg ők táncolnak. Gyorsan odaosonok az ajtóhoz, s óvatosan bekukucskálok.

A terem közepén egy fiú táncol csukott szemmel, mégsem nekimenve a falnak vagy a tükörnek. Kicsit hosszabb haja van, és meglehetősen helyes arca. Mintha már láttam volna őt valahol, de ez nem biztos. Az arca tuti rémlene. Felismerem a zenét, amire táncol, s hatalmas mosoly jelenik meg arcomon. Van közös pontja a zenei ízlésünknek! A fiú ugyanis Jacksonra táncol. Feltűnik, hogy vannak, akik a földön ülve nézik őt, s így én is beosonok. Lehuppanok a fel mellé, s felhúzom térdeimet. Táskámat félig párnának használom hátamnak.

Egyszerűen lenyűgöző, ahogy táncol! Le se bírom venni szememet róla, hogy kezeinek mozgását követem, hol arcát figyelem a tükörből. Hol pedig... öhm... a formás kis hátsóját. Igen, de mit csináljak, ha jól néz ki és csak a hátát látom? Nem mintha bánnám. Arcát így is látom néha, addig meg van itt más is.

Vagy öt számot végigtáncol, változó, hogy kinek a zenéjére, majd megáll. Barna haja nedvesen tapad arcára, felsőjére mintát rajzolt az izzadtság. Ahogy kinyitva szemeit egyből meglát, feleszmélek, hogy a többiek időközben eltűntek órára vagy haza. Elpirulok, s kicsit összébb húzom magamat. Mosolyogva megy oda táskájához és vesz elő egy üveget, hogy igyon. Szinte megbabonázva figyelem minden mozdulatát. Mikor azonban az ivás végeztével felém fordul, gyorsan elkapom pillantásom róla és magam elé nézek. Arcomat halvány pír lepi el. Hallom aranyos nevetését, majd lépteit is. Cipője bemászik látómezőmbe.

- A nevem Taemin - mutatkozik be, mire felkapom fejem és meglepetten nézek rá. Nem erre számítottam. Mondjuk arra sem, hogy törődik azzal, hogy ott vagyok. A fiú mosolyogva nyújtja felém kezét.

- Tabitha - motyogom, s óvatosan kezébe helyezem enyémet. Finoman megszorítja, majd felhúz állásba. Alig magasabb nálam, amin meglepődök. Aztán eszembe jut, hogy persze, én nőttem ilyen magasra... - Nagyon jól táncolsz! - csúszik ki számon, mire elé kapom kezem. Ezt miért mondtam? Ismét elmosolyodik.

- Köszönöm! Igyekszem. - Röviden meghajtja fejét. - Te ide jársz, vagy hogy-hogy itt vagy? Ha szabad tudnom - érdeklődik, miközben visszasétál táskájához. Felveszem vállamra sajátomat, majd egy darabon követem, miközben válaszolok.

- Ez az első évem itt, és ma minden órámra be kellett jönnöm, mert egy darabig nem leszek.

- Hogy-hogy? Ha nem baj - kérdez ismét, ezúttal a törülköző alól, amellyel haját próbálja egy kicsit megtörülni. Beharapom számat. Jung Min nem mondta, miről nem beszélhetek másoknak. Bízzak benne?

- Segítek a kiadómnál a meghallgatásokban - felelem végül, s torkomban dobogó szívvel várom reakcióját.

- A nemsokára nyílónál? KS? - kukucskál ki a fehér anyag alól. Ismét elpirulok. Olyan helyes!

- Igen - bólintok. Törülközőjét visszadobja táskájába, majd kezével összeborzolja haját. Hagy én! De nem teszem. A fiú már megint kérdezne, amikor telefonom csörgése miatt visszacsukja száját. Előveszem a készüléket, s tekintetem elkomorodik, ahogy meglátom Jung Min nevét a kijelzőn. Tehát késésben vagyok a mini-megbeszélésről a holnappal kapcsolatban. Remek. - Mennem kell - motyogom.

- Gondolom még sok a dolgod a meghallgatás miatt. Sajnálom, hogy feltartottalak - mosolyog rám. Megrázom fejem, s az én ajkaimra is mosoly vándorol.

- Nem bánom. Örülök, hogy megismerhettelek! - hajolok meg felé picit. Mosolyogva viszonozza.

- Részemről a szerencse!

Elköszönünk egymástól, s én táskám pántját megigazítva indulok el, hogy legalább a végére odaérjek.

- Tabitha! - szól utánam Taemin, mikor már az ajtóban állok. Felkapva fejem torpanok meg. - Ugye találkozunk még majd? - kérdezi halvány foltokkal arcán.
- Remélem! - bólintok mosolyogva, majd integetve kimegyek. Tényleg remélem, hogy viszontláthatom.

3. fejezet

Úgy döntöttem, Jung Min rábeszélésével és Hyunjoong biztatásával, hogy engedek a csillogás csábításának és átállok a sötét oldalra, ahol van süti. A fiúk formaiságból alá is írattak velem szerződést, de Jung Min azt mondta, bízik benne, hogy nem tennék keresztbe nekik, úgyhogy nagyjából semmi sincs megtiltva. Annyit mondtak, hogy tudni szeretnének mindenről és készek mindenről kompromisszumot kötni velem. Ennek nagyon örülök, hisz nem szeretem, ha meg van kötve a kezem. Másrészt pedig úgyse ártanék nekik. Tudom, mennyire fontos nekik, nekem pedig az, hogy bíznak bennem.

Ígyhát napjaim nagy részét a hamarosan megnyíló kiadóban töltöttem. Hol gyakoroltam, hogy segítettem a fiúknak egyben tartani a dolgokat. Imádok adminisztrálni, így a meghallgatás e részét magamra vállaltam. Hyunjoong kitalálta, hogy a meghallgatásokat nyithatnám én egy kis táncos fellépéssel. Eleinte nem nagyon tetszett az ötlet, de aztán elkezdtem táncolni. Feledtem minden bajomat, s ismét felszabadultam. Számomra ez a tánc. A felszabadulás. A pillanat, amikor a zene körbeölel és én elvesztem kapcsolatom a külvilággal. Nincsenek aggodalmak, félelmek, bajok. Csak a zene van, ami benned lüktet és éltet téged.

A meghallgatás a megszokottól kicsit eltérően fog zajlani. Én úgy tudom, hogy a jelentkezők látják egymás produkcióját, nem pedig bemennek egy szobába és ott csillogtatják meg tudásukat. Beleszólni tilos lesz, véleményezni is csak finoman. Ez után a versenyző elvonul beszélgetni egy férfihez és nőhöz (ha lány, akkor férfihoz, ha fiú, a nőhöz, ezzel is tesztelve, hogy mennyire fél vagy nem tudom), majd visszamehet megnézni a többiek produkcióit vagy haza. A válogatás öt napból fog állni, 9-től estig. Nem nagyon későig, de pont annyira, hogy elfáradhassunk. Majd meglátjuk, már várom. Izgalmas volt, ráadásul miután 9-től 11-ig beregisztrálom a jelentkezőket (van valami limit is, hogy egy nap hányan jöhetnek majd) mehetek zsűrit játszani. Nem dönteni fogok, csupán én is pontozok. Elvileg majd titokban, ami annyit takar, hogy nem ülök oda az asztalhoz, hanem valahonnan máshonnan figyelem az eseményeket. Jung Min számít arra, hogy egy jó társaságot (ő úgy mondta, hogy családot) tudunk majd összeszedni, akikkel nem olyan rossz egész nap összezárva lenni. Remélem, tényleg sikerül.

2. fejezet

- És honnan jött az ötlet, hogy én is debütáljak? - kérdezem, miközben előredőlve, oldalra döntött fejjel nézem a fiút. Jung Min még szürcsöl egyet kólájából, majd vállat von.

- Hyunjoong ötlete volt igazából. Én csak teljesen egyet értettem vele.

- Hyunjoong? - lepődök meg. Vele annyira nem vagyok közeli kapcsolatban, bár tény, hogy sokat találkoztunk amikor bejártam a fiúk próbáikra és elkísértem őket fellépésekre. De sosem beszélgettünk annyit. Arról pedig, hogy honnan tudja, hogy tudok táncolni és énekelni, fogalmam sincs.

- Igen, igen - helyesel bólogatva. - Tudod, sokat beszélgettünk rólad - teszi hozzá kicsit komolyabban, mire összeráncolom homlokom.

- Ez mit takar? - kérdezem.

- Lényegtelen - legyint egyet, majd elvigyorodik. - Meglesz az első paparazzi fotód, ugyanis valaki figyel minket - mondja, amivel sikeresen kisöpri társával kapcsolatos gondolataim. Ijedten döntöm előre fejem, hogy hajam eltakarja arcomat. Nem mintha olyan sokat segítene.

- Menjünk innen - kérem őt. Sosem szerettem, ha valaki figyel vagy fényképez. Újabb érv a sztárság ellen. Megértően bólint egyet, majd gyorsan megissza maradék üdítőjét. Aztán feláll, én pedig követem őt kifelé. Kezét végig hátamon tartja, mintegy támogatásként, de nem sokat segít. Kiérve a friss levegőre a hideg egy pillanatra lefagyaszt minket, de aztán tovább sétálunk. Jung Min néha hátranéz, hogy megnézze, követ-e minket a „néző”, de csak a Han folyónál sikerül leráznunk őt.

- Hazakísérlek - töri meg a feszült csöndet a fiú, én pedig bólintok. Az most jól fog esni. Holnap valószínűleg ki sem fogom tenni a lábam otthonról. - Jól vagy? - kérdezi aggódva, miközben kezembe csúsztatja övét. Remegve fújom ki a sokáig benntartott levegőt.

- Remekül. Csak nem szeretem, ha figyelnek - válaszolom nem túl meggyőzően. A fiú fel is nevet, s ad egy könnyed puszit hajamra.
- Ne félj. Megvédelek - nyugtat meg, mire megállok és hozzábújok. Érzem illatát, ami felidézi bennem közös emlékeinket. Ahogy a fiú átöleli hátam, úgy érzem, ismét hazatalálok. Mert ő megvéd. Elvégre a bátyám.

1. fejezet

Mosolyogva ülök le a Han folyó partjára. A kiépített rész egyszerűen mesés a holdfényben, s emiatt gyakran kijövök ide. Ilyenkor minden csöndes, most is csak néhány szerelmespár üldögélt errefelé. A Nap már lemenőben van, s a felhők lilássá változtak az éj közeledésére. Imádtam ilyenkor itt lenni.

Békés nézegetődésemet telefonom csörgése töri meg. El nem szakítva szemeim a tájtól veszem fel a telefont.

- Halló?

- Szia Tabby! - köszönt régi barátom, Jung Min.

- Oppa! Rég hallottam felőled. Hogy vagy? - kérdezem, s mosolyogva pillantok le magam elé.

- Remekül! Képzeld, nemsokára beindítjuk Hyunjoong-gal a közös kiadónkat! - újságolja vidáman. Elakad a lélegzetem.

- Komoly? Ez fantasztikus, gratulálok, Minnie!! Majd megnézhetem?

- Köszönöm! Pont ezért kereslek. Meg mert tényleg rég beszéltünk! Szóval. Mi lenne, ha csatlakoznál hozzánk? - kérdezi kicsit óvatosabban. Ledöbbenek. Hogy én énekes legyek?

- Kétlem, hogy a sztárság nekem való lenne - osztom meg vele kételyemet, mire felnevet.

- Tabitha Park! Évek óta táncolsz, és már énekelni is hallottalak. Tehetséges vagy, fogd már fel!

- Átgondolhatom? - kérdezem. Sokszor megkaptam már, hogy nem kéne ennyire kételkednem magamban. Nem tehetek róla, ilyen vagyok.

- Persze, csak ma kaptuk meg a kulcsokat és teljesen be vagyunk sózva. Nemsokára meghallgatást fogunk rendezni! - hadarja boldogan. Én is elmosolyodom, bár még mindig azon jár az eszem, hogy debütáltatni akarnak.

- Nem csodálom, én is be lennék - nevetem.

- De nem vagy - mutat rá a tényre, mire felkuncogok.

- Ez tény, oppa. Hisz tudod, milyen vagyok.

- Mióta is ismerjük egymást? 17 éve? 18? - érdeklődik incselkedve.

- Már 19 vagyok oppa - válaszolom ál-durcásan.

- Öregedsz tündérem - közli velem valószínűleg vigyorogva. - Egyébként, csinálsz most valamit?

- Bámulom a Han folyót.

- Ahol szoktad?

- Igen. Honnan tudod? - ráncolom homlokom.

- Az maradjon az én titkom. Mit szólnál, ha fél órán belül ott lennék?

- Örülnék neki - mosolyodom el. Jung Min az én külön bejáratú bátyám, akármikor örülök, ha láthatom.

- Megbeszéltük! Fél óra múlva érkezem! - jelenti ki határozottan.

- Várlak!

Még hallom nevetését, mielőtt letenné a telefont. Egyikünknek se szokása elköszönni. Nem tudom, miért. Megszoktuk az évek alatt. Elteszem telefonom, s felhúzva térdeim ismét a folyót kezdem el figyelni. Néha nekem is megfordult már a fejemben, hogy talán meg kéne próbálnom valamelyik kiadónál. Imádok táncolni, s az éneklés sem áll tőlem távol. Mégis, mindig el tudtam bizonytalanodni. Vajon most más lesz?